Megállt a zebránál, átengendte az első gyalogost, a másodikat viszont elgázolta

A Baleset Gárdonyban történt.

Megállt a zebránál, átengendte az első gyalogost, a másodikat viszont elgázolta

Gárdonyban, a Balatoni úton, 2020. július 20-án, 18 óra 35 perc körül, Velence irányából Székesfehérvár felé közlekedő személygépkocsi elütött egy férfit, aki a zebrán kerékpárját tolva kívánt áthaladni az úttesten. A Gárdonyi Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása miatt rendelt el nyomozást az ügyben.

A gépkocsi vezetője kihallgatása során beismerő vallomást tett, elmondta, hogy a gyalogos-átkelőhely előtt megállt, mert bal kéz felől két gyalogos közlekedett, akiket elengedett. Ezt követően azonban figyelmetlensége miatt nem győződött meg arról, hogy jobb kéz felől a zebrán kerékpárját toló férfi már megkezdte az áthaladást. Az autóval elindult, és fellökte a gyalogost, aki a földre esett, és bordatörést szenvedett.

A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban az ügyészségre továbbította.

Forrás/kép: Police.hu

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások

Bulvár

KORONAVÍRUS

ITTHON