Valami nagy csapódott a Jupiterbe, videó is készült

Ritkán látott, de gyakori esemény.
Szeptember 13-án fényes villanással egy nagyobb égitest csapódott a Jupiter légkőrének felső rétegébe. Az eseményt amatőr csillagászok örökítették meg.

Nyolcadik alkalommal sikerült becsapódást megfigyelni a Naprendszer legnagyobb bolygójánál a Shoemaker-Levy9 üstökös 1994-es becsapódása óta. A Jupiter nem csak a legnagyobb, hanem a tömege miatt a legerősebb gravitációs mezővel rendelkező égitest a Naprendszerben. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb aszteroidát vonzó bolygó is, ennek ellenére eddig viszonylag ritkán sikerült becsapódásokat megörökíteni.

A csillagászok egy 2019-ben észlelt ütközés után kiszámították, hogy évente 20-60 látványos villanással járó becsapódás ról van szó, ezek legalább feléről azonban lemaradunk, mert a bolygó másik oldalán következnek be.

A szóban forgó eset az alábbi videón tekinthető meg:

A Jupiter gravitációs mezejének egyik számunkra fontos hatása éppen az, hogy a megfogja a potenciálisan Föld felé száguldó aszteroidákat, elvétve persze olyan is előfordul, hogy csak felgyorsítja a felénk tartó sziklát. Jelen esetben azonban bizonyíthatóan kapott egyet helyettünk is.

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások

Bulvár

KORONAVÍRUS

ITTHON