Miközben az ország fontos átalakuláson megy keresztül, a tartós dolgok gondolata nem csak Budapesten születik meg, ennek egyik iskolapéldája a szabad pálinkafőzés megteremtésének lehetősége – jelentette ki Orbán Viktor vasárnap a Zala megyei Becsehelyen.

Pálinkázás közben Orbán nem visel maszkot és a távolságtartási előírásokra is fittyet hány

A kormányfő a magyarországi szabad pálinkafőzés tízéves évfordulóját ünneplő rendezvényen beszélt arról, hogy ennek a gondolata vidéken született meg 2010-ben, amikor

kétharmados alkotmányos forradalommal lehetőséget adtunk magunknak, hogy mindent megváltoztassunk, amit megváltoztatásra alkalmasnak vagy szükségesnek láttunk.

Pálinkázás közben Orbán nem visel maszkot és a távolságtartási előírásokra is fittyet hány

A 2010 szeptemberi parlamenti bejelentésben „nagy dolgok szerepeltek” a bankadótól kezdve a multik megadóztatásáig, és ebbe a 29 pontos programba V. Németh Zsolt képviselő felvetésére került be a szabad pálinkafőzés megteremtésének lehetősége – jelezte a miniszterelnök.

Az MTI által kiadott képek tanúsága szerint a miniszterelnök többször maszk nélkül, a minimális távolságtartási előírásokat negligálva pózolt – kezében egy pálinkás pohárral.

(MTI)

Cikk- és címlapképek: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük