“Orbán követhetetlen ígéreteket tesz, miközben egekben az infláció és az államadósság” – állítja a közgazdász

A portfolio számolt be arról, hogy az adófizetők több százmilliárd forintjába kerül a rezsicsökkentés.

A veszteséget az okozza, hogy a rezsicsökkentés miatt tartósan a piaci ár alatt kell fenntartaniuk a szolgáltatást. Részben ennek is köszönhető, hogy december elején az állam 350 milliárd forintos államháztartási kiigazítást hajtott végre.

Ha rövid távon még sikerül is kezelni a pénzügyi helyzetet, később akkor is megduplázódhat a rezsicsökkentés miatti, jelenleg is 400-450 milliárd forintos veszteség, amelyet a közpénzből működő MVM termel évről évre, legalábbis ha tartósan magasak maradnak a gázárak, például az orosz-ukrán feszültség miatt

– írja a Portfolio.hu saját számításaira és informátoraira hivatkozva.

A portál ugyanakkor ezt kiegészíti azzal, hogy a rezsicsökkentés jócskán elkezdte rontani a cégcsoport eredménytermelő képességét, az pedig elkezdte kifeszíteni az MVM Csoport teljes finanszírozási portfólióját is.

A DK gazdasági szakértője szerint kampány van, és miközben a kormány beruházásokat állít le, mert egekben az infláció és az államadóság, addig követhetetlen és általános ígéreteket tesz, amikről nem tudni mire is vonatkoznak.

Akár az ellenzék kerül hatalomra, akár az Orbán-rezsim marad, ez a pénzügy- és költségvetési politika egy napig nem tartható. Már most lehet látni, hogy teljesen kitakarították az államháztartást, a költségvetési egyensúly megbillent

– fogalmazott híradónknak nyilatkozva Dávid Ferenc az atv-nek.

Az ellenzék szerint meg kell tartani a családtámogatás elemeit, de abból a valóban rászorulókat is segíteni kell.

 

orban-viktor-kalap

 

Az biztos, hogy egyetlen 3 gyermekes család akár 42 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz és több mint 70 millió forint kedvezményes hitelhez is hozzájuthat.

Több 100 milliárd forintról van szó. Ha csak a négy legnépszerűbb családtámogatási formát vesszük – a CSOK, a Falusi CSOK, a babaváró hitel és az otthonfelújítási támogatás, akkor ezeknek az éves összege 400 és 500 milliárd forint között lehet

– mondta Palkó István.

Az otthonfelújítási programra tavaly 128 milliárd forintot fordított a kormány, ezt 88 ezer család vette igénybe. A Portfolio.hu adatai szerint CSOK-ra és Falusi CSOK-ra összesen 60 milliárd forint ment el, 25 ezer család a sima, 10 ezer pedig a Falusi CSOK-ot vette igénybe.

Forrás: atv/Portfolio

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások

Bulvár

KORONAVÍRUS

ITTHON