Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere személyesen tájékozódott a Szent Imre kórházban vasárnap reggel történt tűzesetről – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel.

Mindeközben napvilágot látott egy, a tűzoltók lángok ellen folytatott harcát rögzítő videó is, amelyen jól látható, mennyire kiégett a tűz sújtotta épületrész:

 

A vasárnap reggeli tűzeset után átmenetileg nem fogad betegeket a Szent Imre Kórház sürgősségi osztálya – közölte az intézmény a közösségi oldalán. Mint írták, az előzetes vizsgálatok szerint a sürgősségi osztály detoxikálóhelyiségében egy dohányzó beteg okozhatta a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban történt tüzet, amelyben a beteg életét vesztette.

A tüzet sikerült eloltani, azonban a helyiség kiégett, és a keletkezett füst miatt az egész épületet át kellett szellőztetni. Erre az időre az érintett épületben ápolt fekvőbetegeket a kórház másik szárnyában helyezték el, a sürgősségi osztályon lévő négy beteget más egészségügyi intézményekbe vitték át a mentők.

 

A legtöbb beteget még délelőtt visszaköltöztették az eredeti kórtermébe. A keletkezett károk, például a falakat borító korom miatt a sürgősségi osztály átmenetileg nem fogad pácienseket – olvasható a bejegyzésben. Hozzátették: a szolgálatban lévő munkatársak, valamint a kórház helyszínre érkező vezetése részt vett a betegek gyors és biztonságos elhelyezésében, így a betegek közvetlen veszélyben nem voltak. A károk felmérése folyik, az érintett terület helyreállítását a lehető leghamarabb megkezdi a kórház.

Az előzetes vizsgálatok szerint a sürgősségi osztály detixikáló helyiségében elhelyezett dohányzó beteg okozhatta a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban a vasárnap reggel keletkezett tüzet, melyben a beteg életét vesztette.
A tüzet sikerült eloltani, azonban a helyiség kiégett és a keletkezett füst miatt az egész épületet át kellett szellőztetni. Erre az időre az érintett épületben ápolt fekvőbetegeket a kórház másik szárnyában helyezték el, a sürgősségi osztályon lévő 4 beteget más egészségügyi intézményekbe szállították át ellátásra a mentők. A legtöbb beteget még délelőtt visszaköltöztették az eredeti kórtermükbe. A keletkezett károk, például a falakat borító korom miatt a sürgősségi osztály átmenetileg nem fogad pácienseket. Az intézmény más osztályai a sajnálatos eseményben nem érintettek.
A szolgálatban lévő munkatársak, valamint a kórház helyszínre érkező vezetése részt vett a betegek gyors és biztonságos elhelyezésében, így a betegek közvetlen veszélyben nem voltak.

A károk felmérése folyik, az érintett terület helyreállítását a lehető leghamarabb megkezdi a kórház.

szent-imre

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük