Amíg Orbán hatalmon van, az EU-ból nem kapunk pénzt (Róna Péter)

A brüsszeli információk szerint a huszonhatok késznek mutatkoznak Orbán Viktor kormányának gazdasági elszigetelésére. Az ellenzéki összefogás államfőjelöltje Magyarország teljes lejáratódását látja,

Magyarország rendkívül nehéz helyzetbe került az ukrán események miatt, a magyar külpolitika romokban hever. Erről és ennek várható következményeiről beszélt Róna Péter közgazdász, az ellenzéki összefogás köztársaságielnök-jelöltje az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

ORBÁN VIKTOR AZ UNIÓ MÁSIK 26 ORSZÁGÁNAK VEZETŐI KÖZÜL EGYETLENEGYNEK A BARÁTSÁGÁRA SEM SZÁMÍTHAT A JÖVŐ HETI PÁRIZSI UNIÓS CSÚCSON.

Hazánk Róna szerint annyira elszigetelődött, hogy már a V4-ekre sem számíthat. Felidézte a Paks-2 projekt feladása körüli, egymásnak ellentmondó politikai manővereket és a nemzetközi fejlesztési bank bezárásáról szóló szavazás zavaros kormányzati kommunikációját. Ilyen játszmákat a világ porondján nem lehet játszani, magunkra maradtunk – szögezte le. Nincs olyan ember – Orbán Viktort is beleértve –, aki

a jelenlegi körülmények között komolyan gondolja, hogy Magyarország bármiféle anyagi támogatást várhat az Európai Uniótól. Ide EU-s pénzek – amíg Orbán Viktor kormányon van – nem fognak jönni.

Egyetlenegy költségvetési euró sem érkezik Magyarországra, és hiába írná alá Orbán az unió összes kérését, ezeket napirendre sem tűzik majd. Megerősítette, hogy ez a helyreállítási alap pénzeire is vonatkozik. Róna Péter ezt az unió egyik vezetőjével folytatott megbeszélésén elhangzottakra alapozza, bár tárgyalópartnerét nem nevezte meg. Szavai szerint Orbán elvesztette a hitelességét.

Amit Putyin Ukrajnában tesz, az nemcsak keleti szomszédunk, de egész Európa elleni támadás, Orbánt pedig szoros barátság fűzi hozzá – fogalmazott Róna. Olyan kormányt nem támogat pénzzel az unió, amelynek vezetője kijelenti, hogy az EU nem nem ad egy fillért sem a menekültek támogatására, miközben tegnap 500 millió eurót szavaztak meg erre a célra.

Az ellenzéki összefogás köztársaságielnök-jelöltje Orbánnak azt a kijelentését is vitatta, hogy semmi ne szólna amellett, hogy megszakítsuk Oroszországgal az energetikai együttműködéseket. Emlékeztetett,

ORBÁN A FELELŐS AZÉRT, HOGY MA 90 SZÁZALÉKOS AZ OROSZ ENERGIAFÜGGŐSÉGÜNK. NINCS MÉG EGY ILYEN EURÓPAI ORSZÁG.

Az európai cél éppen az, hogy mielőbb függetlenítsék magunkat az orosz energiaforrásoktól. A II. világháború után kialakult biztonsági és gazdasági rendszer, amely a szabályok betartásán alapul. Ezeken lehet tárgyalásos úton változtatni, de háborúval nem! Ezt a nemzetközi konszenzust Putyin felrúgta, de a világ nem fogadhatja el. Ezzel összefüggésben a magyar politika és a magyar közvélemény egy része is súlyos tévedésben van. Hiába jelentette be a külügyminiszter, hogy megépítik Paks 2-t, nem fogják megépíteni.

Azok után, ami történt, sem a NATO, sem az Európai Unió nem fog elfogadni olyan tagországot, amely ilyen mértékig függ az oroszoktól – figyelmeztetett Róna Péter, hozzátéve: vagy beállunk az unió fősodrába, vagy fel is út, le is út.

(index.hu)

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások

Bulvár

KORONAVÍRUS

ITTHON