Gázszerelőnek adták ki magukat.

A férfi Budapest, V. kerületében négy idős személy lakásába jutott be úgy, hogy magát gázszerelőnek adta ki, majd pénzt csalt ki tőlük.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 32 éves budapesti M. Róbert 2017. szeptember 11-én délután bejutott Budapest, V. kerületében egy Kálvin téri lakásba úgy, hogy magát gázszerelőnek adta ki.

A férfi úgy tett, mintha a gázórát vizsgálná, majd közölte az idős asszonnyal, hogy ki kell cserélni az egyik csövet, ami több mint ötvenezer forintba fog kerülni. A sértett átadta a férfinak a pénzt, aki mielőtt elhagyta a lakást még tájékoztatta az asszonyt, hogy a számlát egy kollégája hamarosan hozza, és ő majd másnap kicseréli a csövet.

A rendőrök M. Róbertet másnap beazonosították és Budapesten, a II. kerületi lakásán elfogták. A nyomozók később megállapították, hogy a férfi még három másik személytől is pénzt csalt ki, közel százezer forint értékben, ugyanezzel a módszerrel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói M. Róbertet csalás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amely során a férfi elismerte a bűncselekmények elkövetését.

Forrás Hirpress