A kerületi ügyészség a férfival szemben 22 rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntette miatt emelt vádat az illetékes bíróságon.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség vádirata szerint a középiskolai tanár a diákokat sértő és megalázó, többnyire szexuális tartalmú megjegyzéseivel és cselekményeivel a nevelése és felügyelete alatt álló, 15-17 év közötti kiskorúak erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette.

Az ügy vádlottja 2002. év óta áll az alapítványi fenntartásában lévő, XXIII. kerületi középiskola alkalmazásában, mint tanár.

A vádirat lényege szerint a vádlott a 2011. és 2016. év közötti időszakban a foglalkozásánál fogva nevelése, felügyelete alatt álló kiskorú diákokkal történő kapcsolattartás során, a tanár-diák viszonyt túllépve, több kiskorú tanuló előtt számos alkalommal tett szexuális tartalmú és célzatú megjegyzéseket, mozdulatokat, amivel az érintett diákokat megalázta, emberi méltóságukban megsértette. A vád szerint így például több olyan eset volt, amikor a vádlott kijelentéseivel arra utalt, hogy az adott diáklány szexuális szolgáltatásért cserébe jobb jegyet kaphat, más esetekben célzásokat tett a tanulók szexuális életére, vagy szexuális cselekményre utaló kéz-illetve testmozdulatokat tett. A vádirat szerint előfordult olyan is, hogy a vádlott az egyik kiskorú diák bőrszínére utalva, különböző sértő megnevezéseket használt a többi tanuló előtt, ezzel a kiskorú emberi méltóságát súlyosan megsértve.

A kerületi ügyészség a férfival szemben 22 rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntette miatt emelt vádat az illetékes bíróságon.

Forrás Hirpress