AJÁNLAT

A sajtótájékoztatókon csak a bűvös mondatot várja, „köszönjük, uraim”, és máris elsőként viharzik ki a teremből. Egyszavas válaszaival és a számára értelmetlennek tűnő kérdések utáni reakcióival sokszor csal mosolyt az emberek arcára. Vagy például azzal is, ahogyan egykedvűen könyököl az asztalon idénybeli legjobb időmérő edzését követően a kanadai sajtószobában, arra várva, hogy az újságírók mikor fogynak végre ki a szóból. Kimi Räikkönen részben ezen hűvös stílusa miatt hívják „Jégembernek” (a becenév mclarenes főnökétől, Ron Dennistől származik). Ám az őt közelebbről is ismerőktől már számos alkalommal hallhattuk, ez valójában nem 2007 bajnokának valódi arca.

A francia Canal Plus-nek adott interjújában a Ferrari versenyzője most maga is igyekezett eloszlatni ezt a tévhitet. „Az emberek a munkában mások, mint otthon. A pályán nekem az a feladatom, hogy a legjobb formámat nyújtsam” – magyarázta Räikkönen.

Majd hozzátette, a Forma–1 körüli felhajtás a legkevésbé sem vonza őt – azt inkább csak amolyan mellékzöngeként elviseli a versenyzés mellett. „Annyi ostobaság történik – én ezekkel egyáltalán nem kívánok foglalkozni” – indokolt.

Majd kiemelte, a magánember Kimi Räikkönen, aki január óta immáron elégedett családapaként éli mindennapjait párja, Minttu Virtanen és fia, Robin mellett, egy teljesen más, az F1 számára alig ismert személyiség. „A hétköznapi életben ugyanolyan normális vagyok, mint bárki más. És hogy mit gondolnak rólam a kívülállók, egyáltalán nem foglalkoztat” – fogalmazott a finnek kedvence, aki sokak szerint még sosem volt annyira felszabadult F1-es pályafutása során, mint idén, a Sebastian Vettel és Maurizio Arrivabene érkezésével gyökeresen megújult Ferrarinál.