AJÁNLAT

Tetten érték a két olasz férfit, amikor 150 millió forintot akartak felvenni a bankból.

Egy fővárosi cég vezetője tett feljelentést a rendőrségen 2016. december 23-án, mert elmondása szerint a Nemzeti Adó és Vámhivatalhoz elutalt – közel 150 millió forint – általános forgalmi adó egy idegen bankszámlára érkezett. A rendőrök a nyomozás során megállapították, hogy nagy valószínűséggel informatikai csalás történt. Az elutalt pénz két bankon keresztül egy olyan számlára került, amiről kiderült, hogy a tulajdonosa egy olasz férfi, aki 2016. december 28-án 9 óra 20 perckor társával meg is jelent a pénzintézetben, és megkísérelték felvenni az összeget. A nyomozók a két olasz állampolgárságú férfit tetten érték, elfogták, előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály pénzmosás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ellenük, és kezdeményezték a 25 éves R. N. és a 24 éves A. R. előzetes letartóztatásának indítványozását.

VIDEÓ:

Forrás Hirpress