AJÁNLAT


A Hajdú-Bihar megyei rendőrök azonosították és elfogták azt a két férfit, akik bántalmaztak egy létavértesi lakost.

A nyomozás adatai szerint egy 51 éves létavértesi lakost 2017. november 12-én 0 óra 30 perc körül ismeretlenek otthonában megtámadtak és megvertek. A sértett sérülése az orvosszakértői vélemény szerint súlyos, életveszélyes volt.

A rendőrök a nyomoz során beszerzett információk alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit, akiket 2018. március 5-én 4 óra 55 perckor otthonukban fogtak el a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársai.

A. Viktort és A. Lajost a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Velük szemben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

Forrás Hirpress