AJÁNLAT


A pesterzsébeti rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen nő azonosításához.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága 01200/1524/2018. bűnügyi számon nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen lopás vétség gyanúja miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen nő 2018. július 27-én 11 óra 45 perc körül Budapest XX. kerületében, egy Baross utcai lakásba önkormányzati segélyt ígérve bement, majd a sértett figyelmét elterelve a lakásból pénzt lopott.   

Az elkövetőről grafika készült: A nő 50 év körüli, körülbelül 155-160 centiméter magas, molett testalkatú, fekete hajú. A cselekmény elkövetésekor szürke kosztüm felsőt és nadrágot, fekete cipőt és egy fekete táskát viselt.   


A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a grafikán látható nőt felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.
 
 

Forrás Hirpress