AJÁNLAT


Budapest-Dunakeszi-Mezőkövesd.

Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozói a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival együttműködve 2016. november 29-én a késő délutáni órákban elfogtak egy budapesti és egy mezőkövesdi férfit, valamint egy budapesti nőt a XIV., Rákospatak utcában. A rendőrök 2016. november 30-án a IV. kerületben még egy fővárosi férfit, valamint egy nappal később Dunakeszin további egy kábítószer-kereskedőt fogtak el.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a 29 éves budapesti L. Bence 17 óra 25 perckor egy papírzacskóban, légmentesen lezárt nejlontasakban átadott a 30 éves mezőkövesdi C. Szilárdnak fél kilogramm kábítószergyanús, zöld növényi származékot, amelyet ő perceken belül továbbértékesített a 35 éves budapesti T. Laurának.

A fővárosi nyomozók 2016. november 30-án este elfogták a 36 éves Sz. Dánielt is, aki a gyanú szerint szintén rendszeresen adott el marihuánát C. Szilárdnak.

Egy nappal később pedig a rendőrök Dunakeszin elfogták a 35 éves B. Ferencet, aki a nyomozás jelenlegi adatai szerint C. Szilárd számára több alkalommal értékesített kokaint.

Az üggyel összefüggésben a nyomozók előállítottak továbbá egy 23 éves oroszlányi nőt is, akit kábítószer-birtoklás vétség elkövetésének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

A rendőrök az öt személy autójában és a lakcímeiken tartott házkutatáskor összesen 3,353 kilogramm marihuánát, 272,48 gramm – feltehetően – kokaint, 11 darab kábítószergyanús tablettát, több millió forint készpénzt, mérlegeket, csomagolóanyagokat, fóliázó- és laminálógépet foglaltak le.

A négy férfit és T. Laurát előállításuk után a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozói kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség – őrizetbe vételük mellett – előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Forrás Hirpress