AJÁNLAT

Nagyon kevés bizonyíték lehet eddig a rendőrség birtokában, mert az a két férfi, akiről a rendészeti államtitkár azt állította, hogy gyilkosságra készült, nem emberölés előkészülete miatt került előzetes letartóztatásba. Az index összeszedte az ügy legfontosabb kérdéseit.

De ha meg akartak ölni egy kormánytagot, akkor miért “csak” lőfegyverrel való visszaéléssel gyanúsítják őket? Nem emberölési kísérlettel kellene?-teszik fel a kérdést

Valóban meg akartak ölni egy kormánytagot?

Tasnádi László azt állítja, hogy igen. A Belügyminisztérium rendészeti államtitkára erről egy múlt pénteki rendkívüli sajtótájékoztatón beszélt.

És tényleg Orbán Viktort akarták megölni?

Ezt a Blikk írta meg a pénteki sajtótájékoztató után, de hivatalosan senki nem erősítette meg, így a kormányfő sajtósa, Havasi Bertalan sem.

Igaz, Hajdu János, a TEK főigazgatója múlt hét kedden arról beszélt, hogy a gyanúsítottak a terrorelhárítók által védett személyek biztonsága miatt végzett felderítésük során kerültek a TEK látókörébe.

Márpedig a TEK jelenleg Orbán Viktort és Polt Péter legfőbb ügyészt védi, és mivel utóbbi nem kormánytag, ezért csak a kormányfő lehetett a célpont. Ha volt célpont egyáltalán. 

És mi van most a gyanúsítottakkal?

Múlt hét szombaton fogták el őket, kedden pedig előzetes letartóztatásba kerülteklőfegyverrel visszaélés és lőszerrel visszaélés bűntette miatt…

Pintér Sándor a két gyanúsítottról csak annyit mondott, hogy egy laza szerveződésű, “hadsereg” elnevezésű szélsőséges csoporthoz tartoznak. A Blikk szerint ez a szervezet a Magyar Nemzeti Hadsereg, amely 2011-ben videón számolt be a megalakulásáról.

Ebben a videóban Orosházi Ferenc látható, aki a Facebook oldalán tagadja, hogy tagjaik bárkit is meg akartak volna ölni. Azt írta: “a felelősségre vonást senki nem kerülheti majd el, de nem kötéllel a kezünkbe járunk lámpavasat keresve. …. Más utat járunk és hiszünk az eredményességében, mert minden arra utal, hogy az idő nekünk, embereknek dolgozik.”

Büntetőjogászok az Indexnek azt mondták: valószínűtlen, hogy ne kezdeményezte volna az ügyészség az előzetes letartóztatást emberölés előkészülete miatt, ha arra lett volna hitelt érdemlő bizonyítékuk.

De a kommunikációs “terrorpropaganda-hadműveletbe” ez is bele fér…(nekik) Más egy ilyen kijelentés után  már bíróság előtt állna…

Forrás:  hirpress.hu