Ferenc pápa vasárnapi üzenetében felszólította a hívőket: fogadják be őket.


Az egyházfő az ENSZ menekültek világnapjának alkalmából beszélt erről a híveknek a Vatikánban. Ferenc egyúttal imát mondott mindazokért, akik a háború és az üldöztetés elől menekülve veszítették életüket. A katolikus egyház vezetője szerint az ő, reményről és félelemről szóló történeteik alkalmat teremtenek egymás kölcsönös megértésére.

“A személyes találkozás a menekültekkel eloszlathatja a félelmet és a torz ideológiákat, és az emberi növekedés útjává válhat” – magyarázta a pápa, aki hagyományosan a szolidaritás és a menekültek befogadása mellett foglal állást, s rendszeresen hangoztatja, hogy nem falakat, hanem hidakat kell építeni az emberek között.

Forrás Hirpress