AJÁNLAT

A vádlott azonban semmilyen kapcsolatban nem állt a kft.-vel, a pénzt saját céljaira költötte, majd elérhetetlenné vált.

Jelentős kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás miatt emelt vádat a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy nő ellen, aki két év alatt összesen 48 millió forintot csalt ki egy győri férfitól – közölte a megyei főügyész az MTI-vel.

A 42 éves nő jól működő soproni varroda résztulajdonosának adta ki magát, és a cég működéséhez kért kölcsön. A nő öt részletben vett át 2,2 és 14 millió forint közötti összegeket Győrben 2015 decembere és 2016 februárja között. A pénzt egyebek mellett üzlettárs kivásárlására, ipari varrógép javítására, anyagbeszerzésekre kérte.

A nő a cég ötvenszázalékos üzletrészét is felajánlotta a férfinak a kölcsönökért cserébe, és végül negyvenmillió forintban állapodtak meg. 

A vádlott azonban semmilyen kapcsolatban nem állt a kft.-vel, a pénzt saját céljaira költötte, majd elérhetetlenné vált.

Forrás Hirpress